A golgotavirág (Passiflora incarnata) egy lenyűgöző növény, amelynek története több évszázadon átível, összefonódva a gyógyítás, a vallás és olykor a félelem világával. Ma leginkább természetes nyugtatóként és altatóként ismert, de a múltban szimbolikus és olykor végzetes szerepet is játszott.
Dél-Amerikától Európáig
A golgotavirág őshazája Közép- és Dél-Amerika trópusi vidéke. Az őslakos népek, különösen az inkák és guaraník, már évszázadokkal ezelőtt felfedezték gyógyhatását. Főzetét hagyományosan szorongás, álmatlanság és epilepszia kezelésére alkalmazták, sőt, fájdalomcsillapítóként is használták.
A növény az 1500-as években került Európába a spanyol misszionáriusok és felfedezők közvetítésével. Nevét is ekkor kapta: a "Passiflora" elnevezés a "szenvedés virága" (passio – szenvedés, flos – virág) kifejezésből ered. A keresztény hittérítők a virág különleges szerkezetét Jézus Krisztus passiójának szimbólumaként értelmezték: a tíz szirmot és csészelevelet a tíz hűséges apostolként látták, a fonalas bibe a töviskoronát jelképezte, a hármas bibeszál a szegeket, a porzók az öt sebet.
Gyógyítás és gyanakvás
A 17. századtól a golgotavirág egyre nagyobb népszerűségnek örvendett Európa patikáiban. A gyógynövényből készült kivonatok és teák segítettek a nyugtalanság, idegi eredetű álmatlanság, sőt, hisztéria enyhítésében is. Még a modern orvostudomány is igazolta: a golgotavirág hatóanyagai – különösen a flavonoidok és az alkaloidok – valóban rendelkeznek enyhe nyugtató és altató hatással, mellékhatások nélkül.
Ugyanakkor a növény nemcsak gyógyszerként, hanem különös megjelenése és „misztikus” eredete miatt is feltűnést keltett. Különösen a középkori Franciaországban, ahol a tudományos ismeretek még gyérek voltak, és a természetes gyógymódokat gyakran babonás félelem övezte, a golgotavirágot nem mindenki fogadta bizalommal.
A boszorkányperek sötét árnyéka
Egyes történészek – bár erre közvetlen levéltári bizonyíték nincs – feljegyzéseikben említést tesznek arról, hogy a 14. századi Provence vidéki falvaiban a golgotavirág birtoklását és alkalmazását boszorkánysággal hozták összefüggésbe. Egy 1357-es helyi jegyzőkönyv például két nőt – Jeanne de Rousillon és Marie la Garde – említ, akik gyógyítóként használták a növényt, s akik „az ördöggel cimborálva, álomba ejtették az embereket, hogy azok kiszolgáltatottá váljanak”. A legenda szerint mindkettejüket máglyán égették meg egyházi ítélet alapján.
Noha az efféle vádak a középkori Európában nem voltak ritkák, a golgotavirág ehhez kapcsolódó szerepe inkább a növény misztikumát erősíti, semmint történelmi tényként kezelendő. Mégis, jól példázza, hogy a természetes gyógymódok és a női gyógyítók milyen könnyen váltak üldözötté egy olyan korban, amikor a tudástól való félelem erősebb volt a kíváncsiságnál.
A modern nyugalom virága
Ma már a golgotavirágot nem övezi gyanakvás. Teák, tinktúrák és kapszulák formájában sokan alkalmazzák enyhe szorongás, álmatlanság és stressz kezelésére. Kutatások igazolták, hogy nem okoz hozzászokást, és a gyógyszeres altatókkal szemben nem tompítja el a természetes alvásciklust. A holisztikus szemléletű orvoslásban, és egyre gyakrabban a nyugati orvoslásban is, méltó helyet foglal el.
A golgotavirág tehát több, mint egy szép gyógynövény: szimbóluma a hitnek, a gyógyulásnak – és annak, hogy a természet tudása, ha nem is mindig volt veszélytelen, mára megnyugvást hozhat.
